A Balassi Bálint Nap eseményét hagyományteremtő szándékkal hívta életre 2008-ban a Salföldi Műhely Népfőiskola Egyesület Somogyi Győző vezetésével.

2011-ben Balassi Bálint költő iránti tisztelet jelenként emléktáblát, Balassi domborművet is avattak a salföldi Faluház homlokzatán. Az alkotást Kovács István költő, volt krakkói magyar főkonzul adományozta Salföld Önkormányzatának. Az avatón részt vett Dr. Navracsics Tibor korábbi miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter és Igor Dzialuk, a lengyel igazságügyi minisztérium államtitkára is. A dombormű a 2004-es Balassi Bálint emlékév (Balassi Bálint születésének 450. évfordulója) alkalmából készült mű másolata. (Az eredeti mű alkotója: Maciej Syrek lengyel és Vologya Romaniv ukrán szobrászművészek).

A salföldi Balassi Nap a Kossuth utcai lovas felvonulással indul. A résztvevő hagyományőrzők a Kossuth utca 14-től vonulnak a Faluház elé, ahol megkoszorúzzák a költő emléktábláját. Az eseményen hagyományosan salföld polgármestere és a település plébánosa is részt vesz. Ezt követően a falu szélén, vagy a pálos kolostorromnál török-magyar csatajeleneteket mutatnak be a lovas vitézek.

A magyar csapatokat a Salföldi Kopjások alkotják, Somogyi Győző vezetésével, amelyhez a Gyulakesziből érkező Gyulaffy László Hagyományőrző Bandérium is csatlakozni szokott. A török csapatokat a Tatáról érkező Gölbasi Vitézei Egyesület tagjai, élükön Oglu pasával, illetve a budapesti hagyományőrzők csoportja testesíti meg.

A résztvevők öltözete, harci eszközei mind a régi korok hagyományai szerint készültek. A látványos ostromot követően a Faluházban estig tartó kulturális programok várják minden évben az érdeklődőket. Huszár kiállítás mutatja be a régi korok viseleteit; Balassi versek hallhatók; az estét táncházzal zárják.

Az érték felvételének időpontja: 2020. július 22.
A javaslatot benyújtotta: Somogyi Győző
Szakterület szerinti besorolás: Kulturális örökség
Fellelhetőségének helye: Salföld